Az ókori népek hittek abban, hogy életüket az istenek irányítják, akik bizonyos jelek segítségével tudatják velük, miként cselekedjenek. Az évszázadok során egész sor babona jött létre, olyan eljárásokkal kapcsolatban, melyekről úgy hitték, bepillantást engednek a jövőbe.

Figyelmeztető előjelek, sugallatok és spekulációk, a madarak röpte és hangja, különféle élőlények viselkedése mind-mind számtalan dologra engedték következtetni a hajdan volt népeket, mi is várható a jövőben, milyen kimenetelű lesz a csata, jó termés várható-e. Aprócseprő ügyekben is felkeresték a hivatásos jövendőmondókat, akik a legtöbb esetben papok voltak, és hitük szerint kapcsolatban álltak az istenekkel.

Könyvek garmadája foglalkozott a jóslás gyakorlatával, a technikákkal. Cicero A jóslásról című műve például csoportosítja az antik világban használt jóslásokat – értelmező, rávezető, megsejtő. Csillagjóslás, asztrológia – ugyan nem a ma ismert formájában, időjóslás és madárjóslás népszerű és nap, mint nap használt módszerek volt, az istenfélő rómaiak szerint ezekből megsejthető volt, hogy mit szeretnének az istenek, milyen kedvük van éppen. Ők maguk is végeztek különféle jóslásokat, de voltak olyan fajták, melyekhez tapasztalt, hozzáértő „szakemberre” volt szükség. Ezek a fajták a manipulált véletlenen alapulnak, amikor például a jós találomra szétszór egy marék csontot, majd az alakzatból „kiolvas” valamit.

A görögök leginkább a megérzésen alapuló, intuitív jóslásokat kedvelték, a szentélyekben a papok és a hivatásos jósok végezték a jövendöléseket, mint például a Delphoi jósda Püthiája. Az etruszkoknál és a majáknál a papok töltötték be a jós szerepét, ám ők nem voltak olyan önzők, mint mi manapság, nem az egyénre helyezték a hangsúlyt, általában az egész nép jövője érdekelte őket.

Az etruszkok hitvilága szorosan összefonódott az ókori görögökével, az etruszk vallás fontos eleme volt a jóslás, minden fontos esemény előtt jósoltatni kellett. Vallási életük központja a Fanum Voltumnae nevet viselő hatalmas kegyhely volt, ahol állítólag évente összegyűltek az etruszk városok elöljárói, az istenekhez imádkoztak és fontos társadalmi, és katonai kérdésekről tanácskoztak. 

Az ókori Rómában a jósokat auguroknak hívták, akik a madarak röptéből és hangjukból, a magokat csipegető csirkék mozdulataiból következtettek az eljövendő eseményekre. Nagyon nagy tekintélyük volt, mivel a rómaiak mindenféle üggyel kapcsolatban először őket keresték fel, ezt persze elég rendesen ki is használták.

A jóslás legjelentősebb és legrégebbi szakkönyve a Változások könyve, mely a yin és a yang erők változásának felhasználására alapozza rendszerét, az élet szinte minden momentumára találhatók benne hasznos tanácsok.

A sámánok – például az ural-altájiak, de az indiánok is – általában valamilyen bódító szer hatására tudtak csak kapcsolatba lépni a természetfeletti erőkkel, a szellemvilággal, vad zenével és tánccal erősítettek rá, hogy transzba tudjanak esni. A sámánt ilyenkor természetfeletti erők szállták meg, halandzsának tűnő szavai pedig a szellemek kinyilatkozása volt. A jóslás ezen fajtája annyira ősi, hogy szinte minden nép történetében találkozunk hasonlóval. Sok kultúrában úgy tartották, hogy a sámán, illetve a jós képes megidézni a holtakat - erre még a Bibliában is találni utalást - és tőlük segítséget, tanácsot kérni.

Mennyivel könnyebb helyzetben is vagyunk mi, csak fellapozzuk az újságot és elolvassuk a horoszkópot a hátsó oldalak egyikén. Bezzeg régen! Kellett hozzá például egy kecske, egy tőr, erős gyomor…